2012. január 14., szombat

3 természetes alapanyag=Madáretető DIY

A madáretető elkészítése otthon is egyszerű. Semmi másra nincsen szükség mint néhány faágra, egy kevés bármilyen fásszárú zöldre, valamint kötözőanyagra. Én gyolcsot használtam kötözésre. Néhány ágat egyforma hosszúságú kisebb darabra vágunk ezekből lesz az etető alja. Egymás mellé helyezve őket tetszés szerint eldönthetjük mekkora etetőt szeretnénk készíteni. Amikor megvan a kellő méret keresztbe is kell két darabot levágni úgy hogy az összerakott darabokon mindkét oldalt legalább másfél másfél centivel túlnyúljon. Ezután szépen sorban egymás után egyesével a végektől másfél két centiméterre a keresztrudakhoz kötözzük mindkét oldalon így  egy táblát kapunk. Vágunk négy további darabot ezek adják az etető magasságát, majd a négy sarkon a kilógó összekötőkhöz kötjük a táblára merőlegesen. Újabb négy darabot kell vágnunk kb. akkorákat mint a keresztkötők, ezekből az imént elhelyezett négy darab végéhez kötve őket egy négyzetet vagy a méretek alapján téglalapot formázva. Ez lesz a felső rész. Ezután még ismét négy darabra lesz szükségünk valamint egy hosszabb darabra is. A felső kerethez mint egy sátortetőt felrögzítjük egymást keresztezve a két két darabot, majd a csúcsán kialakult villába belehelyezzük a felső összekötőt. Ezzel gyakorlatilag egy kis faházikót készítettünk aminek még nincsen teteje. Ehhez a zöld maradvány faágakat használjuk.Három négy darabot egymás mellé fogunk majd összekötjük és a vastagabb részével felfelé a keresztdarabhoz rögzítjük ezt folytatjuk további ágakkal mindaddig míg a teljes tető be lesz fedve. Mindenki maga dönti el hogy milyen vastagságú tetőt készít magának. Már csak négy a két magassági darab közti távolsággal megegyező méretű darabra van szükség ezek fognak a két oldalra kerülni. Kettesével összekötözzük a négy darabot majd a két végén a két két magassági darabhoz rögzítjük a megfelelő magasságban. Már csak a hátuljához kell még egy zöld csomagot készíteni és a ház hátulját csak egy sima zölddel lezárni. Mindenképpen nagy elszántságot igényél az elkészítése és némi kézügyességet. 
Az élmény viszont hogy olyat készíthetünk ami egészen biztosan nincsen a szomszéd kertekben megfizethetetlen, a büszkeségről nem is beszélve. 
Sok sikert a saját madáretetődhöz!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése