Majd kefesörtéből készültek a műfák, illetve alumíniumszálakból. Persze lássuk be még ez sem volt az igazi. Az évek során szinte mindenféle anyagból próbálták előállítani a tökéletes műfenyőket több, kevesebb sikerrel. Addig kísérleteztek, amíg ma már elmondhatjuk, hogy valóban hasonlítanak az igazi fenyőkre mű társaik.
Környezetvédelmi, vagy praktika szempontjából megoszlanak a vélemények, sok helyen ki is fejtették pro és kontra, így mindenki döntse el saját maga, hogy műfenyőt vagy élő fenyőt díszít fel.
A képek talán segítenek a döntésben. Meg tudjátok állapítani melyik mű és melyik igazi? Szerintem mindegyik szép a maga módján.
forrás forrás forrás
forrás
Elárulom az első 3 képen műfenyők vannak az utolsó 3 képen pedig igazi fenyők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése